21. századi oktatás- és projekttervezés - Digitális Témahét webinárium

Biztosan sokan hallottatok a Digitális Témahét elnevezésű kezdeményezésről. Azt mondja, hogy:

"Az EMMI kezdeményezésére a köznevelésben 2016. április 4-8. között első alkalommal kerül sor a Digitális Témahétre (DTH) a digitális pedagógia terjesztésének jegyében.

Nem elsősorban az informatikai eszközök használata a cél, hanem a korszerű készségek, a digitális írástudás fejlesztése minden évfolyamon és minden tantárgy keretén belül a választott témához kapcsolódóan. A DTH a digitális pedagógia elterjesztését, alkalmazásának mélyítését célozza annak érdekében, hogy az iskolai pedagógiai eszközök, alkalmazott módszerek köre kibővülhessen, hozzájárulva ezzel, hogy ne csak az informatika tantárgy keretében valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése."

Ez viszonylag jól hangzik még akkor is, ha nem tudjuk, hogy lényegében néhány nap alatt több száz iskola csatlakozott a dologhoz. 

Hát még ha tudjuk, hogy tényleg...

Ezzel a Digitális Témahét máris a (21. századi, digitális) oktatást aktuálisan forradalmasító kezdeményezések elsőszámú várományosává lépett elő. Szívesen mondanám, hogy szemernyi kétely sincs bennem, de azért - mint az előző posztban is bátorkodtam utalni rá - az oktatást forradalmasító kezdeményezésekkel azért nem árt csínján bánni.

A konkrétumokról egyébként érdemes megnézni Főző Attila összefoglalóját.

Tehát ami a forradalmat illeti, inkább várjuk ki a végét, de azért kétségtelenül vannak még más biztató előjelek is...

Sulinetwork 2015 - Láncreakció?

Ez most azt hiszem szubjektív lesz… bár mi nem az?

Valljuk be, az ember viszonylag ritkán kerül olyan szituációba, mikor kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy ő nem gyakorló pedagógus. Én magam legalábbis nem sokszor találkoztam még ezzel az életérzéssel, de a Sulinetwork 2015 Konferencián mégis kimondottan frusztrált a dolog – az idő előrehaladtával egyre inkább.  A jéghegy csúcsa (akarom mondani a hullámvölgy alja) aztán a tanárok oktatási jó gyakorlatait, praktikáit 5-5 percben felvillantó szombat délutáni poszterszekció volt, ahol már egész komolyan azon morfondíroztam, hogy én is tanár akarok lenni, én is megint tanítani akarok!

Talán nem kell különösebben bizonygatnom, hogy ez aztán még a fentebb vázolt szituációnál is sokkalta ritkábban fordul elő épeszű emberrel, tehát ezen a ponton (bevallom) megijedtem!

Azóta egyébként nagyjából helyreállt a rend, mert némiképp ugyan még most is a rendezvény hatása alatt vagyok, tehát még mindig szeretnék egy kicsit tanítani, de közben már kezdem keresni a kifogásokat, hogy miért mégse… 

No, de itt most nem a kifogásokat akarom röviden vázolni, hanem azt a módosult tudatállapotot feldolgozni, amit a konferencia okozott. Nehéz megfogalmazni a lényeget, mert persze írhatnék a profi szervezésről, a szuper környezetről, a kiváló előadókról, a nívós szakmai programokról, de mindezek igazából nem adják vissza az egész rendezvényt végigkísérő speciális atmoszférát. Ez a konferencia ugyanis az innovatív pedagógusok valódi ünnepe volt. Ünnepekre pedig – mint tudjuk – néha szükség van, hogy menjenek aztán a hétköznapok. Az "innovatív" egyébként is trendi hívószó, s mint ilyen azt hiszem manapság van a csúcson. Nem is ezt kellett volna írnom, talán inkább azt, hogy "nyitott" és azt, hogy "lelkes", de azt mindenképpen, hogy fölöttébb inspiráló. Ilyen tanárokkal találkoztam ott számolatlanul. Komolyan! (vö. digitális pedagógusok kompetenciái)

Ezúton is gratulálok a kiemelkedők közül is kiemelkedőknek, a Sulinetwork-díj nyerteseinek!

Benedekné Fekete Hajnalka, Klacsákné Tóth Ágota, Tóth Éva

Szóval az ünnep az egyik. A másik meg a szintén gyakran hallható IKT-használat, az interaktív tábla, a 21. századi oktatás, a gamifikáció, meg persze az m-learning és társai…

Hálózatban szaval együtt a nemzet - 2015

Ha utánaszámolok, jelen állás szerint (még) legalább a fél életemet valamilyen iskola falai között töltöttem. Bár ez az arány az utóbbi években folyamatosan romlik, de még mostanság is érzem néha, hogy valamilyen módon mégiscsak az oktatási rendszer része vagyok. Úgy látszik, nekem ez jutott. A szakmai oldalak, blogok olvasgatása mellett mindez a hétköznapokban leginkább úgy csapódik le, hogy próbálok minél naprakészebb lenni az első osztályos „nagyfiam” ügyeit illetően. Miután hosszú éveket húztam le diákként, majd tanárként a rendszerben, kicsit furcsa még ez az újdonsült szülő szerep,

de szokom…

Diákként (és tanárként is, de ez titok) elég „parázós” voltam az iskolában, de így a jelenből nézve teljesen jelentéktelennek tűnnek ezek a dolgok ahhoz a „parához” mérve, amit az első saját kölök iskolakezdése jelent. Nem tudom ki, hogy van vele, de hát az egész augusztus totális katasztrófa, dráma, horror… közvetlenül a kezdés előtt pedig napokon át tartó migrén, émelygés és gyomorgörcs. Ehhez képest mondjuk a gyerek (pedig ő is parázós) köszöni szépen jól van, kb. egy nap alatt beszokott az iskolába, ír-olvas-focizik-táncol meg minden, és ezek az állandó piros izék az üzenőben is már-már idegesítenek. (Edit néni azért remélem ezt nem olvassa.) Ezzel kapcsolatban viszont tapasztaltabb szülők megnyugtattak, hogy ne legyek türelmetlen, a piros izék számának drasztikus visszaesése állítólag csak idő kérdése. Kerepesre járunk, a Széchenyi István Általános Iskolába és egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon jó helyen vagyunk itt, Edit néni és Erika néni karmai között. :)

Azt az elején megfogadtam, hogy nem akarok ott az iskolában majd nagyon az ilyen-olyan ötleteimmel tüsténkedni, és soha nem gondoltam, hogy ezen a blogon valaha ilyen személyes, „saját” iskolai dologról fogok konkrétumokat írni, de most mégis van ennek apropója, mert bizony a mi kerepesi iskolánk is belegabalyodott a hálózatba…

Videótanár, az a borzalmas fertő

Kis híján napra pontosan fél évvel ezelőtt írtam ezen a blogon a Videótanár kezdeményezésről. Az azóta eltelt időszakban az ötletgazda (nevezzük a továbbiakban Bolondnak, akarom mondani Csodabogárnak) milliókat áldozott a fejlesztésre, oktatási rendezvényeken mutatta be a kezdeményezést, különféle webes felületeken jelentek meg cikkek a témáról és persze felkerült az oldalra több száz videó.

Amik nem mellesleg mind szarok!

Ez is kiderül anarki roppant építő hangvételű kritikájából, meg lényegében az is, hogy az egész dolog egyetlen és napnál is világosabb célja, hogy egy nagy nemzetközi Mucli és Vucli összeesküvés keretében még azzal a pár gyerekkel is meggyűlöltesse az iskolát, a tanárokat, sőt általában az egész oktatási rendszert, akik eddig még legalább bejártak. A távlati cél persze - ahogyan az összeesküvéseknél már lenni szokott - nem más, mint hogy aztán gyermekeink fásult nyálcsorgató zombivá kárhoztatva éljék le hátralévő életüket, felnőve bankárrá, autószerelővé vagy épp újságíróvá cseperedve se tudjanak majd soha szabadulni az oktatási rendszerben átélt borzalmas hányattatásaiktól. Soha!

Ezt teszi velünk a Videótanár, az a mocskos fertő!

Magam is sokat szenvedtem az oktatási rendszerben/-től és -ért! Ezt fontosnak tartottam leszögezni, mintegy jelezvén: anarki, igen, egy vagyok, azok közül, én is! Az az egy normális tanárom, akivel egész véletlenül összefutottam életemben, többek között arra tanított, hogy próbáljak ott is jó szándékot felfedezni, ahol láthatólag nincs. Meg arra még, hogy a kritikát komolyan kell venni, az ún. konstruktívat is, meg ezt a másik fajtát is… erre emlékezvén akkor mostantól mondjuk komolyan veszem...

Videótanár - az oktatás BÉTA forradalma?

Ken Robinson elhíresült TED-es videójával (miszerint az iskola kiöli a kreativitást) 2009-ben találkoztam először, mikor is a tanároknak szóló Tenegen projekt kapcsán ezzel próbáltunk meg valamiféle online kommunikációt generálni az e-learning képzésben résztvevő kollégák között. Ennek a célnak egyébként tökéletesen megfelelt. Aztán, hogy az egész csupán hasztalan "bulvárpedagógia", vagy sem arról elvitatkozgattunk kicsit.

Ken Robinson szerintem abban jó (de abban nagyon), hogy szenvedélyesen beszéljen az oktatásról, hogy felkavarja egy kicsit a lelkünket és beindítsa a fantáziánkat. Abban viszont nem jó, hogy az oktatási gyakorlatban (ami személyes "szívügyem") használható ötleteket adjon. Ebből a szempontból, mondhatni pocsék! Kicsit olyan, mint azok a pedagógus-továbbképzési programok, amiről egy "anyatigris elszántságával" mész haza és igen, egy darabig tart a lendület, de aztán kicsit bedarálnak a hétköznapok.

Az elhíresült beszédet aztán még két további TED-es előadás követte, kevésbé hatásos, de annál grandiózusabb címekkel (mint ez és ez), amiben azért megint nagyon lelkesítően beszélt, de pragmatista szemlélet felől közelítve igazából megint nem mondott különösebben semmit...