Online eszközrendszer a távoktatásban

Végre lecsíptem az éjszakákból egy kis alvóidőt, hogy a Virtuális Egyetem Távoktatás és e-learning kurzusával is foglalkozzak. Részvételem okairól az előző bejegyzésben és a kurzus blogjában (itt) is írtam.  A második előadásában Ollé János egy hosszúra nyúlt bevezető után lényegében az 50. perc tájékán kezdett bele a számomra érdekes témába – online eszközrendszerek címszó alatt. Tehát amire gyorsan reflektálni szeretnék, az ettől a résztől kezdődik

Egyúttal felvetődött bennem, hogy a digitális kor jegyében érdemes lenne ezeket a több, mint egy órás podcasteket a kor „médiafogyasztási trendjeinek” megfelelően kisebb részekre darabolni! :)

A legérdekesebb és számomra éppen nagyon aktuális problémakör a nyitott online alkalmazásrendszer vs. online (zárt) tanulási környezet kérdése.

Saját távoktatási képzéseink során mostanában itt motoszkál a fejemben a gondolat, hogy igen, hagyjuk a keretrendszert és nyissunk a személyes tanulási környezet felépítése felé. Mert valóban, ha a kor médiatudatos embere használja a közösségi portált (majdnem portálokat írtam :), van egy e-mail címe és Google-fiókja, netán még RSS csatornákat is olvas, akkor kis túlzással tényleg mindene megvan, ami egy személyes tanulási környezet felépítéséhez szükségeltetik…


De mielőtt még felkiáltanék, hogy akkor hát itt az eLearnig kánaán, azért csendben megjegyzem, hogy egyetlen távoktatásos képzésnél sem mertük még meglépni, hogy nem biztosítunk egy zárt (esetünkben Moodle alapú), instruktív felületet a résztvevőknek.

Le is írom röviden, hogy miért!

Bár Ollé János nagyon jól összeszedi ezeket az érveket az előadásban, felsorolja az előnyöket és hátrányokat – csak míg ő érzésem szerint hezitál (vagy a tanári szerepből adódóan szándékosan nem mond értékítéletet) én határozottan a online (zárt) tanulási környezet mellett teszem le a voksomat. (És itt a „zárt” természetesen nem úgy értendő, hogy ne engednénk be a rendszerbe bárkit, hanem inkább arról van szó, hogy egy olyan „hivatalos” oktatási környezetet adunk, amiről a résztvevő tudja, hogy az ott a „hely”, ahol a képzés zajlik.)

Szóval miért?

A "digitális tolltartó"

A személyes online alkalmazás gyűjtemény, amit az egyén maga válogat össze, vagyis a „digitális tolltartó” nagyon jó példa, csak az a gond vele, hogy rengeteg felhasználó egyszerűen képtelen ezt magának összeállítani! Digitális tolltartó pedig nem vásárolható meg a boltban (webáruházban) – itt egyszerűen technológiai kérdésről van szó. Mi abból a bemeneti kompetenciából indulunk ki, hogy a jelentkezőnek

1. - van e-mail címe
2. - tud böngészni

Ennél többet egész egyszerűen nem várhatok el!

Az önszerveződő rendszer

Zárt keretrendszerben történő tanulás ("állatkert") - online tanulás keretrendszer nélkül ("szafari"). Első hallásra ez is nagyon jó példa, de ha belegondolok, megintcsak azt mondom a szafarira nem érett még meg a „turisták” többsége. Nagyfokú önszabályozás kell, mert senki nem mondja meg mit csináljak. Igen, az önszerveződő rendszerrel egy bajom van: ha az „önszerveződésre” bízom a résztvevőket, gyakorlatilag minimum a 60 százalékukról kapásból lemondhatok! Korábban szinte minden képzésnél tapasztaltuk azt is, amit Ollé János a hazai közoktatásban szocializálódott tanulókról (esetünkben felnőttekről) mond. A többség tényleg nem tud elképzelni egy olyan tanulási folyamatot, amiben valaki nem mondja meg, hogy mit hogyan kell csinálni.

Amikor a Tenegen képzés után megkértük a résztvevőket, hogy mondják el a mi volt jó és mi nem, az együttműködéshez, hálózati tanuláshoz kapcsolódó elemeket kevésbé hasznos komponensként értékelték, és amit a leghasznosabbnak értékeltek: heti útmutató, elméleti összefoglaló (könyv), okatatóvideó. Nesze neked együttműködés – az kellett, amiben valaki megmondja, hogy itt van, ezt nézd meg, ezt csináld meg így és így, és akkor végül majd ez lesz. (Tapasztalatokról kicsit részletesebben itt.)

A Facebook

A Facebook csoport, mint megoldás azért nem túl vonzó számomra, mert az egyetlen kézzelfogható előnye, hogy ti. oda „mindig” belépnek és „mindenki” jelen van,  nem kompenzálja azt a sok hátrányt, ami a mérleg másik serpenyőjében van.
A sok felhasználó, aki a rendszerben van engem egész egyszerűen zavar, még akkor is ha bizonyos módszerekkel ki tudom iktatni őket, de teljesen ez soha nem valósul meg.

A legnagyobb bajom mégsem ez, hanem az, hogy egyszerűen nem tudom átlátható módon kezelni a tartalmakat, csak ha további külső eszközöket is hozzákapcsolok. A Facebook csoport idővonala egész egyszerűen alkalmatlan a strukturált, áttekinthető tartalom- és tevékenységkezelésre. Ha egy felhasználó mondjuk 3 hét késéssel belép egy zárt kurzusfelületre (moodle) és egy zárt Facebook csoportba, az elsőben kis utánajárással mindent megtalál, míg utóbbiban jó eséllyel totálisan elveszik.

A megoldás alighanem a két rendszer valamiféle vegyülete, hibrid használata, amit a épp a napokban szeretnék majd az SME 2.0 kurzusnál a gyakorlatban kipróbálni – de egy személyes online alkalmazásrendszerre való áttéréshez még nincs kellő bátorságom…