Subscribe:

Ads 468x60px

2011. március 25., péntek

Gondolattérkép építkezős

rossz szokásomhoz híven hanyagoltam a blogot, de most végre megtöröm  a csendet. Eredetileg a Tenegenes kísérleti képzés egyik "tutori blogjaként " indult a dolog, de aztán a sors mindig úgy hozta, hogy többet foglalkoztam mások blogjaival, mint a sajátommal. Kicsit gondolkodtam is, hogy érdemes-e fenntartani tovább, de ha már belekezdtem legalább elvarrom a szálat... aztán majd meglátjuk meddig tart.

A blog tartalmi és formai dolgait illetően egyaránt jellemző valamiféle strukturálatlan koncepciótlanság (már amennyiben létezik ilyen kategória egyáltalán) - ami érthető is, lévén egy hirtelen felindulásból elkövetett naplóról van szó. Eleve nagyban meghatározza a lehetőségeket, hogy anno egy ilyen idióta domaint sikerült választani magamnak, hogy tenegen2.blogspot.com :) Mindenesetre így visszanézve próbáltam megfogalmazni, hogy nagyjából miről szól az eddigi pár bejegyzés, és azt találtam, hogy leginkább a konnektivizmus - eLearning - felnőttképzés vonalon mozognak a posztok (esetleg web2.0) úgyhogy ha a domainről nem is költözöm el, talán a címet megváltoztatom majd valami ilyesmire. (pl. hálózati tanulás)...

Igazából nem is erről akartam ám írni, hanem arról, hogy az elmúlt hónapokban (ill. lényegében még az elmúlt évben) lezajlott egy újabb e-larning módszertani kurzusunk tanároknak. A "helyszín" a Prompt Oktatóközpont távoktatási portálja volt, ahol ismét sok kiváló kollégával sikerült megismerkednem és élményszerű tudásmegosztásban volt (megint) részem. Kaptam sokat, amit ezúton is köszönök.
Rengeteg gyakorlati tapasztalat gyűlt össze (ismét), hogy mitől, hogyan lehetne még jobb távoktatást csinálni, mert ez sajnos iszonyatosan nehéz. Majd szépen fokozatosan beszámolok ezekről - így leírom, ezzel is ösztönözve magamat, hogy tényleg így legyen. Hátha...

Ami most épp a kezem ügyébe akadt, az a kis gondolattérképünk, amit néhány aktívabb hallgatóval közösen készítettünk. Megintcsak hirtelen felindulásból készítettem belőle egy kis videót, hogy hogyan is épült eddig ez a dolog. A téma: web2.0 eszközök az oktatásban - sok dolgot tartalmaz, sok dolog hiányzik, de a közös alkotás mindenképp élményszámba ment... azt hiszem.

Erről van szó:


Ezúton is köszönet az alkotóknak és együttgondolkodóknak: Bedő Ferenc, Jávorkai Attila, Kalácska Nóra, Ládi Klára, Matúz Éva, Szeverényi Irma, Tuboly Rita, Vincze Andrea. (Ugye tudjátok, hogy nincs még vége...)

Fenti alkotók - vagy önszántukból, vagy erőteljes ráhatásunkra :) - kivétel nélkül saját blogot is vezetnek. Nagy örömömre ezekkel egyre több helyen találkozom az interneten, de anno a módszertani kurzus keretein belül mi is összegyűjtöttük őket egy felületen, úgyhogy ha valakit egyben érdekel a egész bátran kattintson ide!

2 megjegyzés:

Nóra írta...

De jó lett ez a kis videó! :D

Szevirma írta...

"Azok a régi szép napok..."
Kedves Robi!
Nekem ez volt a "kályha", ahonnan elindulhattam a web 2.0 témakörében. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert ez a "kályha" olyan "meleget" adott, amelynek jótékony hatása mind a mai napig tart. Köszönöm, hogy bármikor fordulhatok azóta is Hozzád, ha megakadok digitális tolltartóm használata során. Kérdéseimre mindig választ kaphatok, így a jól ismert "Vissza a kályhához!" bölcs mondás megoldást ad segítséged révén kisebb-nagyobb problémáimra.:)

Megjegyzés küldése